- 1960 áprilisában kezdték el építeni a strandot a várkert délnyugati oldalán, hogy még a fürdési szezonra át tudják adni. Két medence készült: egy kisebb, a gyermekeknek és egy 25 m-es a felnőttek és úszni tudok számára.
- 1960 áprilisában Serfecz László vezetése alatt nyerte el a szentgotthárdi Volán telep a „A legjobb kirendeltség” címet adta hírül a Vasi Volán Üzemi Híradója.
- 1960.július 3-án újmisére gyűltek össze a hívek Rábatótfaluban, a Szent Flórián templomban, ahol a település szülöttje, Sömenek István tartotta első szentmiséjét.
- 1960-ban a könyvtár felnőtt részlege a Kossuth Lajos utcából a Béke térre (ma Széll Kálmán tér), a volt elemi iskola földszintjére költözött, mert kinőtte korábbi helyét. Ekkor 7546 kötet állt az olvasók rendelkezésére. 1967-ben felújították az épületet, és kibővítették a könyvtárhelyiség alapterületét. 1990-ben a gyermekrészleget is itt helyezték el.
- 1960 szeptemberében Járási Művelődési Otthon, röviden kultúrotthon nyílt a Kossuth Lajos utcában, a volt Lipp bank, a Szentgotthárdi Általános Takarékpénztár Rt. 1907-ben épült impozáns épületében. A kaszagyár kezdeményezésére létrehozott szakszervezeti kultúrotthonban a következő évtizedekben jelentős kulturális tevékenység folyt. A 11 helyiségből álló, 300 ülőhelyes előadó teremmel rendelkező épületben könyvtár és klubok működtek, rendszeresek voltak az ismeretterjesztő előadások, a hangversenyek, tanfolyamok és filmvetítések. A szabadtéri rendezvények céljára hangulatos kerthelyiség és szabadtéri színpad is épült. Nyaranként itt voltak a bálok is május elsején és augusztus 20-án.
- 1960.október 16-án szentelték fel a magyarlaki templomot. Építését dr. Kozma Ferenc rábakethelyi plébános kezdeményezte, akit 1959-ben Oszkóra helyeztek át. Az esős időjárás ellenére rengeteg hívő gyűlt össze.
- 1960. október 22-én szülővárosában, Szentgotthárdon hunyt el dr. Székely Ernő, aki közel fél évszázadon át volt városunk egészségügyének meghatározó egyénisége. Édesapja – dr. Schlesinger Ernő - volt településünk első tisztiorvosa. Székely Ernő körorvosi, üzemorvosi, egészségtan tanári minőségben dolgozott. 1926-ban nevezték ki a szentgotthárdi járás tiszti főorvosának.



