"A tárgyak társadalmi funkciót töltenek be, ezért társadalmi jelentés hordozói."
Több, kisebb önálló kiállításban mutatjuk be Szentgotthárd múltját, történetét.
Szentgotthárdon a XIX.-XX. század fordulóján sok gyárat alapítottak. A Hunyadi úton egész gyárfüzér alakult ki. Ezek a gyárak a XXI. századra vagy megszűntek, vagy átalakultak. A kiállítás célja emléket állítani Szentgotthárd egykori, ma már nem létező gyárainak, ahol Szentgotthárd és térsége lakóinak jelentős része dolgozott.
Kiállítás összefoglalójaA Szentgotthárdi Történelmi Napok előestéjén, 2014. július 31-én nyílt kiállítás a színház aulájában a szentgotthárdi csata 350. évfordulóján. Metszetek, térképvázlatok, a csata szereplőinek ábrázolása mellett egy interaktív terepasztal is a kiállítás része, fő attrakciója volt. A megnyitó estéjén mutatta be Fűzfa Balázs irodalomtörténész Csuk Ferenc Szentgotthárdi csata című kötetét.
A megnyitó bemutatásaA szentgotthárdi Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeumban Pável Ágoston néprajzkutató születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítással tisztelegtek emléke előtt. A megnyitó ünnepségen megjelent dr. Simon Endréné Pável Judit, a tudós lánya is, és itt vehették át jutalmukat azok a diákok, akik nyertek az évfordulóra kiírt pályázaton.
A kiállítás bemutatójaTájházak és szabadtéri múzeumok napja alkalmából szeretettel várunk mindenkit Szalafő Pityerszerre, ahol 200-300 éves házak között sétálhatunk. Ezen alkalomból rendhagyó programokkal is készülünk: a nap folyamán a népi játszóházat, a dödölle készítést és a lovas szekerezést is kipróbálhatjátok!
Dödölle készítés (előzetes regisztráció szükséges, max. 15 fő/alkalom)
Lovas szekerezés (előzetes regisztráció szükséges, max. 15 fő/alkalom) részvételi díj: 1.500Ft/fő/alkalom
Jelentkezés:
Kísérő programok: tárlatvezetés, népi játszóház, állatsimogató
A program helyszíne az Őrségi Népi Műemlékegyüttes (9942 Szalafő, Pityerszer 12.).
A programon való részvétel belépőjegy megváltásával lehetséges.
(felnőtt: 800 Ft/fő; diák/nyugdíjas: 400 Ft/fő; óvodás: 100 Ft/fő).
Szervező: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
"A honismeret fogalom lényege a kifejezés értelmében rejlik. A hon szavunk a haza régies szinonimája (gondoljunk csak a honvéd vagy az otthon szavunkra). Ebből következik, hogy a honismeret azt a célt szolgálja, hogy minél otthonosabban érezzük magunkat szülőhelyünkön, lakhelyünkön – vagyis honunk egy szegletén – kisebb nagyobb darabján, végső soron az egész hazában. Különösen fontos ez nálunk magyaroknál, ahol az ország és a nemzet nem esik egybe."
A válasz megtalálásához, kérem olvassa el az oldalunkon található: "Hogyan tudok segíteni a honismereti klubnak?" -cikket.
Kérem olvassa el az oldalunkon található: "Hogyan készítsünk javaslatot?" -cikket.