1872. január 1-jétől, a járásokról szóló törvény életbe lépése után Szentgotthárd nagyközség járási központ lett járásbírósággal, telekkönyvi és földhivatallal. Széll Kálmán országgyűlési képviselő javaslatára a településen királyi törvényszék is létrejött, melynek hatásköre fellebbviteli bíróságként kiterjedt a szentgotthárdi, muraszombati és németújvári járásokra. Vezetésével Ivánkovits János neves táblabírót bízták meg. A királyi törvényszék csak 4 évig működött Szentgotthárdon. A járás területe a trianoni határok meghúzása után kb. a felére csökkent.
1872. szeptember 1-jén adták át a Szombathely - Szentgotthárd - Gyanafalva (ma Jennersdorf) vasúti szakaszt, melyet a következő évben meghosszabbították Grazig. A vasútvonal kiépítése bekapcsolta térségünket az országos hálózatba, közvetlen összeköttetésbe kerültünk az iparilag fejlettebb ausztriai és magyar központokkal.
1872-ben a Szentgotthárdi Önkéntes Tűzoltó Egylet az 1830-as években már működő „Manner - Gesang und Geselling Keitsverem" nevű egyletből vált ki. Annak elnöke, dr. Kolossa Ferenc lett az új egyesület alapítója és első elnöke, tagságát pedig az előző egylet tagságából szervezte meg. Szentgotthárdon akkor a társalgási nyelv a német volt, ezért még németül írták alapító okiratát és vezették jegyzőkönyveit. Az új egylet titkárának lovag Freyenstein Antalt, főparancsnokának pedig Schreiner Ferenczet választották. Egyben járásunkban a legelső tűzoltó egylet is volt. A mezővárosi rangú településen ekkor 1442 lakos élt 140 házban. Alapszabálya 1. §-a szerint “egy magába álló egylet, melynek tevékenysége kiterjedt Szentgotthárd környékére is.” A 2.§ a célját határozta meg: “Tűzvész esetén Szentgotthárd és a távolabb eső helységekben elégséges, biztos, gyors és szabályozott segélyt nyújtani”.