Értéktár

Evangélikus templom, Szentgotthárd

evangelikus_templom
2016.01.19
2016.02.02
nincs beállított dátum
Mátrainé Bezenhoffer Erika
  • Települési Értéktár
  • Tájegységi Értéktár
Szentgotthárd, József Attila u. 14/a
Evangélikus templom, Szentgotthárd

1912-ben Czipott Géza lelkész vezetése alatt felépült a szentgotthárdi evangélikus templom. Ezáltal lehetővé vált, hogy Szentgotthárd az akkori szórványgyülekezetből az evangélikus hitélet központja legyen.

Az 1900-as évek elején Tomka Károly evangélikus lelkész buzdította a szentgotthárdi szórvány gyülekezetet, hogy építsenek templomot. Özvegy Desits Gyuláné nagy összegű adománya az akkori „Hosszú-utcában” (ma József Attila utca) lévő telek megvásárlásával tette lehetővé a templom és a lelkészlak megépítését. A templom tervezője Bagola (Bagula) István építész, a kivitelező Lang József építész volt. Mindketten szentgotthárdiak. A templom széles összefogással, adományokból épült. Az oltárkép a szintén helybeli Lang Károly munkája. 1912. október 20-án Széll Kálmán jelenlétében avatták fel.

Az I. világháborúban a templom 3 harangjából kettőt püspöki felhívásra felajánlottak a hazának. Az elesett 34 gyülekezeti tag emlékére emléktáblát avattak 1928-ban. A háborúban elveszett harang pótlására gyűjtést rendeztek, 1930-ban felavatták a közepes nagyságú új harangot. 1937-ben önkéntes adományokból pótolták a nagyharangot is, amelyre a „Béke harangja” felirat került.

1925-ben elkészült a gyülekezeti ház. 1928-ban megépült az iskola is, köszönhetően a gyülekezeti adományoknak és a selyemgyári tulajdonosi kör hozzájárulásának, állami és egyházi segítségnek. Az első tanévre 44 rendes és 6 továbbképzős tanuló iratkozott be. Az első hivatalos tanító Szabó (Szalkay) Károly volt.  1945 után mint kihelyezett általános iskola és kisegítő iskola működött, majd 1990-ben az iskola visszakerült az egyház kezébe.

1967 őszén megkezdték a templom renoválását, ami 1968-ra befejeződött.

1992-ben a templomot és az iskolát tatarozták, felújították.

2001-ben sor került az orgona felújítására. 2004-ben a régi lelkészlak helyén új épült. A költségeket ingatlaneladásból, az önkormányzat és az Országos Evangélikus Egyház támogatásából biztosították.

2012. október 20-án az evangélikus templom fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a gyülekezet. Erre az alkalomra elkészült a templom toronyórája és külső-beső felújítása - nagyrészt egyháztagok adományaiból.

Az első szentgotthárdi központú egyházközség lelkésze Czipott Géza volt. Őt 1929-ben Scherer József váltotta a lelkészi feladatok ellátásában. 1933. október és 1934 augusztusa között Scherer József tanulmányi szabadságra ment, ekkor Beyer Pál segédlelkész helyettesítette őt. A II. világháború alatt Sokoray Miklós látta el a gyülekezeti teendőket, mivel Scherer József lelkész és családja 1944-ben külföldre menekült.

1945-ben Nyírő (Scherer) József lelkész visszatért és folytatta szolgálatát. 44 év után, 1973-ban nyugdíjba vonult. A lelkészi feladatok ellátásában Molnár Jenő őriszentpéteri lelkész váltotta őt. Molnár Jenő lelkész 1997 nyarán bemutatta az új segédlelkészt Loós Zsuzsannát, akit a gyülekezet 1999-ben megválasztott az egyházközség lelkészének. A lelkésznőt szülési szabadsága alatt Loós Csaba nyugalmazott diakónus lelkész helyettesítette.

Jelenleg 25 település tartozik az egyházközséghez.

A Magyarországi Evangélikus Egyház a harmadik legnagyobb történelmi egyház. Szentgotthárdon az iparosodás következtében megnőtt a lutheránusok lélekszáma, ezzel együtt megnőtt az igény az önálló gyülekezet és templom létrehozására a hitélet kiteljesedése érdekében. A Szentgotthárdi Evangélikus Egyházközség története összeforrt a város történetével.

> Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi ág. hitv.ev. templom felavatása alkalmából. In: http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/egyhazkozseg-82.html (letöltve: 2015.12.12.)

> Evangélikus egyházközség kérelme. 177/2011. számú Képviselő-testületi határozat. In: http://hivatal.szentgotthard.hu/content/onkormanyzat_fajlok/2011-junius-27019.pdf (letöltve: 2015.12.12.)

> Sólyom Viktória: Arcképcsarnok : Molnár Jenő : "Az életemet a szolgálatra tettem fel." In: Gotthárdi Hírek .- 1996.dec. 4.évf. 12.sz. p.6.

> Páli Attila: A magvető. In: Gotthárdi Hírek. 1998. 6.évf. 11.sz. p.3.

> Merklin Tímea: Koncert a templom felújítására. In: Vas Népe. 2012. június 4. 57. évf. 129. sz. 7 p.

> Toronyórára gyűjtenek. In: Rábavidék .- 2011. augusztus 5 .- 22. évf. 14. sz. 8 p.

> Kis Tamás: Évfordulós istentisztelet. In: Vas Népe. 2012. október 19. 57. évf. 246. sz. 11. p.

„evangelikus-templom-szentgotthard.pdf” letöltése
Elhelyezve itt: Egyházi épületek | Épített környezet

Válassz Értéktár kategóriát

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!

sztg ertektar also feher