Értéktár

1956-os Emlékerdő

2020.10.12
2020.10.13
Horváth Zsuzsanna
  • Települési Értéktár
Szentgotthárd, Nyárfa u.
1956-os Emlékerdő

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról a szentgotthárdiak egy emlékerdő kialakításával emlékeztek meg. Az országban egyedülálló az ilyen „emlékmű” az ’56-os hősöknek. Elsősorban eszmei tartalma van, emellett védősávot képez az ipari park és a város között.

Az emlékerdő két hektárján 1956, főként az Őrségre és a Vendvidékre jellemző őshonos fafajtát ültettek el. Az erdő északnyugati harmadában egy emlékparkot hoztak létre olyan módon, hogy a sávok az őszi lombszíneződéskor a magyar nemzeti lobogó színeit adják. A közepén kör formájú teret alakítottak ki, így felülről nézve az 56-os forradalom jelképévé vált lyukas zászlóra emlékeztet.

Az emlékerdő a helyi önkormányzat kezdeményezésére pályázati forrásból és felajánlásokból valósult meg. A fák telepítését támogatta az Erdészeti Szolgálat Szombathelyi Igazgatósága és a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium is. A helybeliek a Szentgotthárdért Közalapítvány számlájára adományokat gyűjtöttek. A fák ültetésében széles körű társadalmi összefogás valósult meg: részt vettek benne a helyi intézmények, a civil szervezetek, a gyárak dolgozói, az iskolák tanulói.

Az emlékerdő felavatására 2006. október 20-án került sor. Az utolsó, az 1956. fát Csóka Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője és Viniczay Tibor polgármester ültették el. Sólyom László köztársasági elnök levélben üdvözölte az egyedülálló kezdeményezést.

2016. október 22-én a park nyugati szélén felavatták Kovács Gábor alkotását, egy kopjafát, amelynek felállításával is tisztelgett az önkormányzat a hősök előtt. A forradalom 60. évfordulóján az 1956-os Emlékbizottság „Büszkeségpont” elnevezésű pályázati támogatása segítségével megszépült az időközben terebélyesedő fákkal pompázó emlékpark.

Az emlékerdő a Rába partján alkalmat ad az emlékező sétára, amit a civil szervezetek gyakran meg is valósítanak: ide szerveznek találkozót az október 23-ai koszorúzásra készülve. Az erdő védősávként a Rába töltése mentén az ipari park szomszédságában a város levegőminőségét is javítja.

Az emlékerdő kettős funkciójú, az országban egyedülálló létesítmény: szolgálja a történelmi emlékezet fenntartását, emellett hozzájárul az itt lakók egészségének védelméhez.

• Molnár Piroska: A múlt sohasem múlik el. In: Szentgotthárdi Hírek, 2006. március 31.
• Molnár Piroska: Lakossági fórumon ismertették az ’56-os emlékerdő tervét. Tartalmas emlékhely készül. In: Szentgotthárdi Hírek, 2006. április 14.
• Németh F. Bernadett: Az emlékezés parkja a Rába folyó partján. 1956 fát ültetnek a harcos hősök tiszteletére. In: Vas Népe 2006. szeptember 19.
• Pályázati forrásból és felajánlásokból valósul meg a beruházás. Felavatják az emlékerdőt. (SZH információ) Szentgotthárdi Hírek, 2006. szeptember 27.
• Szilágyi József: Telepítik az '56-os emlékerdőt In: Rábavidék .- 2006. október 06. .- XVII. 17.sz. 4.p.
• Németh F. Bernadett: Tartás a nemzetnek. Főhajtás és emlékerdő – Lombkorona trikolór In: Vas Népe, 2006. október 21.
• Molnár Piroska: Forradalmi ifjak : A gimnázium diákjai adták elő az ünnepi műsort. In: Gotthárdi Körkép.- 2009. november 6. .- 3. évf. 11. szám .- 4. p.
• Treiber Mária: Az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. fordulója, 2016. november 17. In: http://szentgotthard.hu/hu/hirek/az-56-os-forradalom-es-szabadsagharc-60-evforduloja.html (2020. 10. 12.)
• Emlékpark újult meg Szentgotthárdon, az ’56-os hősök tiszteletére, 2017. május 10. In: https://www.magyarforradalom1956.hu/v/emlekpark-ujult-meg-szentgotthardon-az-56-os-hosok-tiszteletere-/ (2020. 10. 12.)

Média
Fotók: Bana Ferenc
Horváth Zsuzsanna

2006 - Az erdő telepítése
2006 - Avatás
2006 - Ifjú erdő
2006 - Ifjú erdő
2006 - Solyom László köztrásasági elnök levele 1.
2006 - Solyom László köztrásasági elnök levele 2.
2016 - Kopjafa
2016 - Kopjafa avatása
2016 - március - A Park felülről
2017 - Értesítő a felújításról
2017 - Kopjafa koszorúzás
2017 - Ismertető tábla
2020 - A parka híd felől
2020 - Pad a köröndben
2020 - Sétány

Értéktár kategóriái

Ha tudod, milyen jellegű értéket keresel, válassz kategóriát az alábbi menűsorból!

Népszerű írásaink

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:258
E heti látogatók:1394
Havi látogatók:6117
Összes:374519
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!