2019. július 25-én, a szentgotthárdi Polgármesteri Hivatal földszinti előcsarnokában kiállítás nyílt, amelyen a Honismereti Klub mutatja be Szentgotthárd XX. századi egészségügyét.

A kiállítás ötletét dr. Klósz Beáta (a Rendelőintézet vezetője) és Molnár Piroska (a Móra Ferenc Városi Könyvtár igazgatója és a Honismereti Klub vezetője) egyik beszélgetése adta. Szóba került, hogy a Rendelőintézetben leltároznak, és érdekes fényképek és tárgyak kerültek elő, amelyeket fel lehetne használni egy kiállításhoz.

A Honismereti Klub felkarolta a kiállítás ötletét, megbeszéltük és beosztottuk a tennivalókat.

Mely intézményekről is van szó? A fontossági sorrendet hanyagolva: mentők, szakrendelő, körzeti orvosok (most háziorvosok), védőnők, a Rehabilitációs Kórház (amely régen Iskolaszanatórium volt), a Szakosított Otthon, a gyógyszertár, a szülőotthon – és a legtöbb gotthárdinak meglepetés, hogy a XIX-XX. század fordulóján volt a városban egy Erzsébet-kórház is.

A helyi egészségügyi intézmények hajdani és jelenlegi dolgozói fényképekkel, tárgyakkal járultak hozzá, hogy minél többet mutathassunk az egészségügyünk múltjából. Sokat segítettek a már elhunyt egészségügyi dolgozók hozzátartozói is, akiktől pl. fényképeket kaptunk. Ezúton is köszönjük a segítséget..

Szép Renáta szakdolgozata külön adalékokkal szolgált a város egészségügyének történeti áttekintéséhez. (A dolgozat másolata a kiállítás melletti pulton megtekinthető.)

Az összegyűjtött anyag válogatása után a VIRTUART restaurálta a fényképeket, hogy látogatóinknak jobb minőségű képeket mutathassunk.

A kiállítást Huszár Gábor polgármester és dr. Haragh László az 1826-ban alapított Szent István gyógyszertár vezetője nyitotta meg. A megnyitó résztvevői között örömmel üdvözöltük azokat, akik segítették a bemutató létrejöttét.

A kiállítás anyagát a Képtárban tekintheti át az érdeklődő. Természetesen a fényképek nem adják át a kiállításon megszerezhető információkat, tehát menjenek el, nézzék meg a tárlókat és posztereket. Erre a Hivatal nyitvatartási idejében (munkanapokon 8-16 óra között) van lehetőség – egészen 2020 júliusáig.


Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!

sztg ertektar also feher