• 1740. június 13-ánRobert Leeb apát által kezdeményezett nagyszabású építkezés indításaként Hauer Gellért ciszterci adminisztrátor először a tervezett kolostor alapkövét tette le. Tíz évig tartott a klastrom építése, de a rend tagjai és a laikus fráterként dolgozó mesterek már hat év után be tudtak költözni a kolostor földszintjére, így helyben végezték munkájukat. A kolostor alsó szintjén később 12 apáti szobát alakítottak ki. Fölöttük, az emeleten kapott helyet a levéltáruk és a könyvtáruk, ami Vakarcs Kálmán szerint 1935-ben 10.000 kötetből állt. Az apátság könyvtárában, mely ma sajnos nem látogatható, faragott és intarziás, aranyozott tetejű barokk stílusú könyvespolcok állnak, mennyezetén pedig szép freskó található. Jelenleg is látható a szomszédos Robert Leeb teremben egy korabeli Koszkol Jenő festmény, mely fénykorában mutatja a könyvtár egy részletét.
    1748-ban elkezdődött a templom építése is. Egyidejűleg a gazdasági épületek, a hidak is megújultak, így a település is szépült. Ebben az időben kapott tornyot a temetői kápolna, és ekkor készült el alatta a kripta.