Értéktár

Sport Sport

A fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, különösen a sportolói életművek és csúcsteljesítmények.

alpokalja_kupa_05

1986 óta évenként megrendezett téli sportesemény, előre tervezett program az Alpokalja Kupa. Megmozgatja a labdarúgást szerető embereket: a játékosokat és az egyre több szurkolót.

szekere-1896-01

130 évvel ezelőtt, 1887. augusztus 7-én volt az első nagy vasparipa ünnepély városunkban. Azóta a kerékpár mindenki számára elérhető és szükséges közlekedési eszköz és sporteszköz lett.

sztg-sportjai-17

Mottó: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” (Hemingway)

csatafutas-04

A Csatafutás alapgondolata a szentgotthárdi csata két emlékművének az összekötése volt az osztrák-magyar határon keresztül.

sztg-spa-wellness-08

A Szentgotthárd Spa & Wellness élményfürdő 2007 óta működik az Őrség ölelésében. Az exkluzív kialakítású, mediterrán hangulatú fürdő egész évben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Válassz Értéktár kategóriát

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!

sztg ertektar also feher