Mi történt 2015-ben?

január – Az Értéktárral kapcsolatos információk összegyűjtése (Molnár Piroska, Csuk Ferenc, dr. Frank Róza)

január-március – A Csatakiállítás elhelyezése a múzeumban

* A Honismereti Klub tagjai – Zaja Krisztina múzeumpedagógussal közösen – előkészítik a szentgotthárdi csata 350. évfordulójára összeállított tárlat anyagát a múzeumi kiállításra.

* A digitális terepasztal meghatározó szövegeinek idegen nyelvekre (szlovén,  német, angol) való fordítását is előkészítették, a négy nyelvű tájékoztató leporellóval együtt.

február 24. - Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet mb. főigazgatójának előadása „Hungarikum - büszkeségeink a hungarikumok” című előadása, Vasváron a települési, megyei és országos értékekről.

március – június – a selyemgyári kiállítás előkészítése

* A Honismereti Klub honlapjának megtervezése (Molnár Piroska és Frank Róza)

* Az Értéktár adatbázisának kialakítása (Csilinkó Gábor, a könyvtár rendszergazdája)

* A honlap adminisztrátori teendőit dr. Frank Róza vállalta.

Az 2014-ben összegyűlt selyemgyári anyagok (fényképek, dokumentumok, brigádnaplók stb.) rendszerezése, a további feladatok meghatározása.

* Áprilisban látogatást tettünk a volt Selyemgyár épületeiben, és a Fotóklub tagjaival együtt fényképeket készítettünk.

* Kölcsön kaptuk a Selyemgyár makettjét a kiállítás idejére.

* Májusban kiválogattuk a kiállításra szánt anyagot és elterveztük az elrendezést.

* Elkészítettük és szétküldtük a meghívót

* A megnyitóra a Szent Iván Éji program délutánján, 2015. június 19-én került sor. A látogatók nagy része volt selyemgyári dolgozó volt, akik ott is megosztották egymással emlékeiket. A megnyitó programja:

* Hivatalos megnyitó a Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeum kiállító-termében.

* A Selyemgyárról szóló dokumentumfilmek vetítése a moziban.

július

* A Honismereti Klub honlapjának megtervezése (Molnár Piroska és dr. Frank Róza)

* Az Értéktár adatbázisának kialakítása (Csilinkó Gábor, a könyvtár rendszergazdája)

* A honlap adminisztrátori teendőit dr. Frank Róza vállalta.

szeptember - Az Értéktárral kapcsolatos ismeretek és módszerek megosztása a klubtagokkal (Molnár Piroska)

október – december - A klubtagok részvétele a települési értékek adatainak összegyűjtésében.

november 11. - Vetélkedő Széll Kálmán halálának 100. évfordulóján Rátóton

* Zsűritag: Csuk Ferenc és Molnár Piroska

* Vörösmarty Gimnázium csapatának felkészítő tanára: Horváth Zsuzsanna

* a beszámoló a vetélkedőről az oldal végén található


Vetélkedő a kastélyban /Frigy Bernadett, Vörösmarty Mihály Gimnázium

Széll Kálmán 100 éve halt meg. Ez alkalomból a szentgotthárdi Pannon Kapu Kulturális Egyesület vetélkedőt szervezett, amelynek döntő fordulója a rátóti Széll Kálmán kastélyban volt. Így mi már elmondhatjuk, hogy a kastély nemcsak kívülről, de belülről is éppoly szép, korhű berendezéssel. A verseny kezdete előtt körbevezettek bennünket az épületben, benézhettünk a toronyszobába is. megtudtuk, hogy egykor iskola működött benne.

Majd visszatértünk a szalonba, ahol a verseny döntő fordulója zajlott a 4 háromfős csapat között. Nagy meglepetésünkre a zsűri tagjai között ott ült dr. Széll Kálmán, aki a „nagy” Széll utolsó magyarországi oldalági leszármazottja.

A döntő több kisebb feladatból állt, amelyek során az előző fordulók munkáit, megszerzett tudásunkat kamatoztathattuk.

Az első részben a már elkészített plakátok alapján kellett az Osztrák – Magyar Bank megnyitóján sajtótájékoztatót tartani.

A második feladat írásbeli volt: Egy feleletválasztós tesztet kellett a csapatoknak megoldaniuk Széll Kálmán életével, tevékenységével kapcsolatban.

A harmadik rész nemcsak tárgyi tudásunkat, hanem improvizációs képességeinket is próbára tette. Ebben a feladatban 4 kártyából kellett kihúznunk két személy nevét, majd – felkészülési idő után – előadnunk elképzelt párbeszédüket Széll Kálmán miniszterelnökké való kinevezése után. A mi csapatunknak Deák Ferenc és Halász Imre szerepében kellett beszélgetést rögtönöznie.

A versenyben a zsűri értékelte a második fordulóra elkészített pályamunkákat is. A zsűri ítéletére várva sétálhattunk egyet a kastély parkjában. A négy csapatból a legtöbb pontot a bolyaisok szerezték, de kis pontkülönbséggel, fej fej mellett haladva a többiek is kiválóan szerepeltek. A gotthárdi gimiből két csapattal vettünk részt a versenyen, a második és harmadik helyet szereztük meg. A Pannon Kaputól kapott jutalmakon túl igazi örömet jelentett számunkra, hogy az eredményhirdetést követően meghallgathattuk dr. Széll Kálmán sok humorral színezett előadását a neves rokonról, a családi kapcsolataikról.

A Szentgotthárdi Honismereti Klub weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.