Értéktár képes adatbázis

Értéktár kategória választása:        



Emlékművek, síremlékek

Városunkban számos emlékművet és gondolkodásra késztető síremléket találhat az érdeklődő. Van amelyik közterületen áll, van, amit udvaron láthatunk, és van, amit a temetőben. Folyamatosan illesztjük be a további emlékműveket, és szívesen vesszük a javaslatokat.


Aki a városban elhelyezett emléktáblákról akar többet tudni, az kattintson az emléktáblákra.

Az egyes emlékművek, illetve síremlékek rövid leírását az alkotással kapcsolatos adatok követik. Az érdeklődők az alkotók nevére kattintva velük kapcsolatos információkhoz juthatnak. A leírás és a képek sorrendje megegyezik.

1. A Hazáért - Hősök szobra - I. világháborús emlékmű

Leírás

Tégla test alapon három bronz alak körbe áll egy oszlopot, amelyen a magyar címer domborműve látható. A fő alakok mellett két oldalról egy-egy kőtáblán zászló relief-ek láthatók. Az egyik zászló a magyar címert, a másik az ötvenhatos zászlót ábrázolja, amelyikből kivágták a címert. A kőtáblák hátsó oldalán bronztáblákon az I. és II. világháborúban elesettek, valamint a holokauszt és a munkszolgálat áldozatainak nevei olvashatók.

Alkotó: Horváth Géza (1879. Marosvásárhely - 1948). Relief: Gömbös László (1926. Csörötnek - 2010. Dunakeszi)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma: 1937. szeptember 26. Relief: 1991.

A szobor anyaga: kő, beton talpazaton

Hely: Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 6.

Koordináták: 46.9550665, 16.2725973

Megjegyzés: Az emlékmű - még reliefek nélkül - a Gimnázium előtti utcakanyarban állt egy kis kert közepén. Onnan a Rábafüzesre vezető út építésekor áthelyezték a régi Elemi iskola (most Móra Ferenc Városi Könyvtár) épülete előtti kis parkba.

2. Magyar összefogás szobra – 1848–1948 Centenáriumi emlékmű

Leírás: Felirata: Együtt a jobb jövőért. Az emlékmű a 1848-as forradalom centenáriumára készült. A férfi az ipar, a nő a mezőgazdaság fejlődéséért dolgozik. Eredményt csak a közös összefogással érhetnek el. Erre utalnak a posztamensen pajzs alakban elhelyezett dombormű rajzolatai, a vonalzó, körző, kígyó. 2001-ben renoválták.

Alkotó: Farkas János (1920. Somogysávoly - 1994. Greensboro/USA))

Elhelyezés vagy felavatás évszáma: 1948.

A szobor anyaga: kő, beton talpazaton 

Hely: Szentgotthárd, Kossuth L. u. 6.

Koordináták: 46.952456, 16.274936

 

3. Kapu – Millenniumi Emlékmű

Leírás

Középen átjárható kaput szimbolizál, melyen az Országalma, rajta a kereszttel látható. Az emlékmű két oldalára Szent István intelmeit véste fel az alkotó.

Alkotó: Tornay Endre András (1948. Zetelaka/RO - 2008. Kőszeg)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma: 1999

A szobor anyaga: mészkő

Hely: Szentgotthárd, Füzesi út

Koordináták: 46.9569302, 16.2748718 

4. Kitelepített szlovének emléke

Leírás: A hortobágyi kényszermunkatáborokba 1950 és 1953 között elhurcolt Rába-vidéki szlovének emlékére.

Alkotó: Az emlékmű tervezetét és vázlatát Holecz Károly készítette.

Elhelyezés vagy felavatás évszáma: 2015. szeptember 4.

Állíttatta: Magyarországi Szlovének Szövetsége

A szobor anyaga: bronz és kő

Hely: Szentgotthárd, Gárdonyi u. 1., a Szlovén Kulturális és Információs Központ kertjében

Koordináták: 46.957218, 16.265976

 

5. A Pszichiátriai Betegek Otthona fennállásának 60. évfordulója alkalmából

Leírás: Felirata: Az itt lakók és segítőik tiszteletére – 1952-2012

Elhelyezés vagy felavatás évszáma: 2012.október 4.

A szobor anyaga: gránit

Hely: Szentgotthárd, 9970 Szentgotthárd Hunyadi u. 29. (intézmény udvara)

Koordináták: 46.9550388,16.2656526

Szobrok

Az alábbiakban Szentgotthárdon található szobrokat gyűjtöttünk össze. Rövid leírásukon és elhelyezkedésükön kívül más adatot nem adunk meg. Mi, gotthárdiak egyszerűen a mienknek érezzük őket.


A leírás és a képek sorrendje megegyezik. Az érdeklődők az alkotókkal kapcsolatos információkhoz is kattinthatnak. További szobrok adatainak és képének beillesztésére is van lehetőség!

1. Széll Kálmán mellszobra

Alkotó: Tóth Emőke (1942, Budapest - )

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 2002

A szobor anyaga: bronz mellszobor, szögletes műkő, mészkő, gránit talapzaton

Hely: Szentgotthárd, Széll K. tér 11., a Kolostor (Polgármesteri hivatal) előtti parkban

Koordináták: 46.9543616, 16.2745607

Megjegyzés(ek): Széll Kálmán (1843–1915) Szentgotthárd és térsége országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter, miniszterelnök, belügyminiszter emlékére állíttatták a mellszobrot.

2. III. Béla egészalakos szobra

Alkotó: Gömbös László (1926, Csörötnek – 2010, Budakeszi)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 1983., Szentgotthárd várossá avatásakor

A szobor anyaga: bronz

Hely: Szentgotthárd, Széll K. tér 13. előtt

Koordináták: 46.954422, 16.2747002

Megjegyzés(ek): Szentgotthárd szoborral tiszteleg a ciszterci apátságot, és ezzel a várost megalapító III. Béla király előtt.

3. Maria Immaculata (Szűz Mária) oszlop

Alkotó: Braun József szentgotthárdi születésű szobrász (Jozef Schnitzer tanítványa)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 1700-as évek közepe (1764?)

A szobor anyaga: mészkő

Hely: Szentgotthárd, Széll Kálmán tér, a Nagyboldogasszony Templom bejáratánál

Koordináták: 46.9547167, 16.2746326

Megjegyzés(ek): 1970-ig a Főtéren állt, majd a tér rendezésekor onnan a templom elé helyezték. Védett műemlék jellegű alkotás.

4. Hunyadi János mellszobra

Alkotó: Mákos Ferenc asztalos

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 1956-ban a nándorfehérvári győzelem 500. évfordulójára állították fel.

A szobor anyaga: Mészkő, műkő alapzaton

Hely: Szentgotthárd, Hunyadi u. 6. a Stájer ház előtti kis téren

Koordináták: 46.955473, 16.2715143

Megjegyzés(ek): A talapzat elülső részén a Hunyadiak címeréből ismert, egy aranygyűrűt a szájában hordozó holló és Hunyadi János kardja van megmintázva.

5. Nepomuki Szent János egészalakos szobra

Alkotó: Boa Endre (1956, Nagykanizsa – ) és Bedi László fafaragók

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 2013

A szobor anyaga: Piramis tölgyfa

Hely: Szentgotthárd, Hunyadi u. 2.

Koordináták: 46.955369, 16.2724794

Megjegyzés(ek): A tönkrement Nepomuki Szent János-szobor helyén a Rába-híd baloldalán van. Az eredeti, Schnitzer Josef (1707-1769) által faragott szobor a Nagyboldogasszony Templom gyóntatófolyosóján van.

6. Napfogyatkozás 

Alkotó: Frlic, Metod (1965 -)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 1999. november 18.

A szobor anyaga:

Hely: Szentgotthárd, Gárdonyi u. 1. – a Szlovén Kulturális és Információs Központ kertjében

Koordináták: 46.957218, 16.265976

7. Szent Kristóf Krisztust viszi a vállán

Alkotó: Boa Endre (1956, Nagykanizsa – ) és Bedi László fafaragók

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 2012. július 29.

A szobor anyaga: Tölgyfa

Hely: Rábafüzes, Alkotmány u. – 8-as műút kereszteződése

Koordináták: 46.9801534, 16.3005885

Megjegyzés(ek): A szobrot egy tölgyfarönk egyik feléből faragták ki. A rönk másik feléből Brenner János emlékére egy másik szobor készült.  A szobrot 2007-ben készítették, és eredetileg a Plébánia kertjében helyezték el. 2012-ben került az új helyére.

8. Arany János mellszobra

Alkotó: Gömbös László (1926, Csörötnek – 2010, Budakeszi)

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 1989.

A szobor anyaga:

Hely: Szentgotthárd, Arany János utca 2. Arany János úti Általános Iskola előtt

Koordináták: 46.951163, 16.272812

Megjegyzés(ek):  A másfél méter magas márványtömbön álló kő mellszobron 1 méteres magasságban végigfut egy kb 10 cm-es széles acélpánt, amelyen szemből, Arany János, bal oldalon a születési éve (1817) jobb oldalon halála éve (1882) van kirakva rézből.

9. Robert Leeb szobra

Alkotó: Vanyúr István (1961 – )

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 2014. május 4.

A szobor anyaga: Fa, utólag festve, konzerválva, kerek kő talapzaton

Hely: Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 9., a Nagyboldogasszony templom előtt

Koordináták: 46.9545629, 16.274815

Megjegyzés(ek): Robert Leeb heiligenkreuzi apát működése idején, 1740-ben indult el a kolostor és a templom építése Lába előtt az apátság makettje. Két kezében jelképeket tart, jobb kezében nagyméretű kulcsot, baljában a pásztorbotot.

10. A sziget - Installáció 

Alkotó: Tasnádi József

Elhelyezés vagy felavatás évszáma, ill. alkalma: 2015 - Tájidegen Napok

Hely: Szentgotthárd, Hársas tó

Koordináták: 46.561263, 16.184259

Megjegyzés(ek): Az installáció a tóba helyezi a gémeskutat, gondolkodásra serkentve a nézőt. A parton található tábla a művész gondolatait közvetíti. Az alkotás sok látogató ellenérzését váltotta ki, de a különleges mű sokak kedvence marad. 

Pro Natura St. Gotthard (PRONAS)

A Pro Natura St.Gotthard (PRONAS) kiemelkedő környezetvédelmi tevékenysége jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy sikerült megakadályozni a heiligenkreuzi hulladékégető felépítését, a Rába, a Lapincs, továbbá a heiligenkreuzi Businesspark egyéb környezetszennyezéseit.

Szentgotthárdi duzzasztógát

A Rába gátja évszázadok óta lehetővé teszi a víz energiájának felhasználását: malmokat hajtott, majd segítségével villamos áramot termeltek. A vízi sportok kedvelői számára az újonnan épített kenucsúszda segíti a szintkülönbség áthidalását.

Magyar Királyi Dohánygyár - Szentgotthárdi Szakosított Otthon

1894 és 1948 között működött a megye első és egyetlen dohánygyára, amely jelentősen hozzájárult a község fejlődéséhez.

Széll Kálmán épített és szellemi öröksége

Széll Kálmán (1843-1915) a környék országgyűlési képviselőjeként, pénzügyminiszterként  és miniszterelnökként a kiegyezéstől jelentősen hozzájárult városunk és környékének fejlődéséhez gazdasági és kulturális területen egyaránt.

Szentgotthárd-Farkasfa Radarmeteorológiai Obszervatórium

1981 és 2005 között Farkasfán működött az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárási radarhálózata. 2005 óta automata műszerek végzik a méréseket.

Mária Út - Via Mariae

A Mária Út a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit összekötő Közép-Európa-i zarándokút. Ennek egyik mellék útvonala a Vasvár – Körmend – Szentgotthárd – Maria Bild zarándokútvonal.

A szentgotthárdi kaszagyár eredeti szerszámai ipartörténeti emlékek

1902 és 2001 között Szentgotthárd egyik legfontosabb üzemeként kovácsolt árukat, kerti szerszámokat, majd később mezőgazdasági gépeket gyártott. A gyár eredeti szerszámaiból megmaradt öt farkaskalapács 2005 óta védettséget élvez.

Községháza

Az 1902-ben épült községháza 1969-ig adott otthont a város vezetésének. Ma a Takáts Jenő Zeneiskola székhelye.

  Előző   1  2  3  4  5  6   Következő  

A Szentgotthárdi Honismereti Klub weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.