Épített környezet

Értéktár kategória választása:        



"Stájer-ház" - Pável Ágoston Múzeum

Ha a vasútállomásról a templom irányába megyünk, a Rába-híd előtt egy különleges épülettel találkozunk, az ún. Stájer-házzal. Ezt hajdan osztrák kaszagyári munkások számára építették, majd tanácsi lakásokat alakítottak ki benne. Most a Pável Ágoston Múzeumnak ad helyet.


A Hunyadi út 6. szám alatti ún. Stájer-házat az 1910-es években, az egykori Szent János téren építették. A kétszintes, jellegzetes oszlopos árkádú feljáróval rendelkező épületben a Kaszagyár osztrák dolgozóinak elszállásolásáról gondoskodott a gyár vezetése. Az épület mögött állt Sperner Anzelm kovácsműhelye, amelyet az 1960-as években lebontottak. A Stájer-ház előtt, a Hunyadi úton áll Hunyadi János mellszobra, amelyet 1956-ban, a nándorfehérvári diadal ötszázadik évfordulója alkalmából készített Mákos Ferenc.

A Stájer-ház épületében 1945 után tanácsi lakások kaptak helyet, majd 1983. április 29-én itt nyílt meg a Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum. A múzeum létesítéséről 1982 szeptemberében született döntés a település alapításának 800. évfordulója és a városi rang elnyerése kapcsán. A szlovén nemzetiségű Gáspár Károly nyugalmazott általános iskolai igazgató még életében felajánlotta gyűjteményét egy Szentgotthárdon létesítendő múzeum számára.

A múzeum megnyitásakor a törzsgyűjtemény 753 darab tárgyból állt, a következő megoszlásban:

* 461 db a Gáspár-gyűjteményből
* 134 db a Nyugdíjas Klub felajánlásából
* 124 db Fénusz Sándor kádárműhelyéből
* 34 db az apátistvánfalvi gyűjtemény romjai közül

Mindemellett kb. 150 tárgyat vasi és zalai múzeumok adtak kölcsön a kiállítás idejére. A fényképek a szombathelyi Savaria Múzeum és a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből származtak. Külön kiemelendők a Csaba József által 1926 és 1944 között készített fotók.

Az 1983. április 29-i megnyitón az alábbi kiállításokat láthatták az első látogatók:

* A Szentgotthárd környéki szlovének (rendezte M. Kozár Mária)
* A Délnyugat-Dunántúl fazekassága (rendezte Nagy Zoltán)
* Szentgotthárd története (rendezte Valter Ilona)

A múzeum Pável Ágoston nevét a tudós születésének centenáriumi évében, 1986. június 8-án tartott ünnepség keretében vette fel.

Pável Ágoston volt a magyarországi szlovének első hivatásos tudósa. Gimnáziumi tanulmányait Szentgotthárdon és Szombathelyen végezte. Számtalan tanulmányt írt, ezek közül a legjelentősebbek a Szentgotthárd környéki szlovén falvak nyílt tűzhelyeiről és a rigászásról írottak.

A múzeumban 2009-től komoly fejlesztések kezdődtek. Először a pincehelyiségben egy látványraktár került kialakításra. Itt láthatók Fénusz Sándor kádár és kovácsszerszámai, Gáspár Károly kerámiagyűjteménye. Külön fiókokban vannak tárolva a textilek. A nagyobb tárgycsoportok magyar és szlovén felirattal vannak ellátva.

2012-ben került sor az épület bővítésére a „Megélt táj” szlovén-magyar projektnek köszönhetően: új porta, lépcsőház, mellékhelyiségek kerültek kialakításra, valamint megvalósult a múzeum akadálymentesítése. Vele egy időben a földszinti kiállítóteremben múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki.

2013. január 1-jétől az intézmény fenntartását a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságától a szentgotthárdi önkormányzat vette át.

2014-ben, a szentgotthárdi csata 350. évfordulóján digitális terepasztal készült az ütközet eseményeinek bemutatására, ami 2015-ben került a múzeumba. A terepasztal a csata korabeli helyszínét modellezi egy domborzati maketten. 2015-ben egy „Hadiösvény” nevű játékkal bővült a digitális terepasztal. A muzeális intézmények szakmai támogatására kiírt Kubinyi Ágoston programok finanszírozásából több jelentős fejlesztés is megvalósult: a XIX-XX. század ipartörténetét bemutató kiállítás mellett a már meglévő állandó kiállítások interaktív elemekkel bővültek (kirakó kockák, puzzle-k és társasjáték).

A 2010-es években új múzeumpedagógiai eszközök kerültek beszerzésre. A "Megélt táj" projekt keretében múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet, memóriajáték, illetve interaktív CD készült. Ennek köszönhetően a gyerekek játszva ismerhetik meg a Rábavidék, a Muravidék és a Hetés néprajzát. Az eszközök két irodalmi nyelven (magyar és szlovén), valamint hetési magyar és Rába-vidéki szlovén nyelvjárásban készültek. 

Indoklás

6.    Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

A szentgotthárdi Pável Ágoston Múzeum az ország egyetlen szlovén nemzetiségi múzeuma. A több mint 100 éves Stájer-ház Szentgotthárd egyik impozáns épülete, építészetileg is egyedülálló alkotás nemcsak a városban, hanem a megyében is.
A múzeum egy kincs a település részére, ahol büszkén mutathatók a város felbecsülhetetlen értékű tárgyi és szellemi örökségei az ide látogatók számára. A legjobb közvetítő múlt, jelen és jövő között. Megőrzi a múlt értékeit a jelennek, és egyben kötelezi a jelent, hogy őrizze meg mindezeket a jövő nemzedékének.

 

 

 

 

 

 

Arany Korona Vendégfogadó

A "Koronánál" kifejezés Szentgotthárd egyik leggyakoribb találkozási pontját jelöli évszázada. A ma üzleteknek helyet adó hajdani Arany Korona, majd Korona szálló és étterem a város  legrégibb vendégfogadója volt. Termei sokáig a társasági élet helyszíneként szolgálták a település lakóit és szobái  szállást biztosítottak az utazóknak.


A város legforgalmasabb pontján, a Széll Kálmán tér és Kossuth Lajos utca sarkán már 1786-ban is állt az Arany Korona vendégfogadó. Tulajdonosa az apátság volt, de bérlőknek adta ki működtetésre. 1858-ban emeletráépítéssel bővült Andreas Linhard tervei alapján. Udvarába, mint ma is, a térről és az utcából is be lehetett térni szekerekkel a kapuszíneken át. Megállóhelyül szolgált a kereskedők és iparosok számára: Az udvarában lehetett ellátni és pihentetni a lovakat, amíg a gazda pihent vagy étkezett az étteremben.

1904-ben a Rába-Lapincsvölgyi Takarékpénztár Részvénytársaság tulajdona volt. Ekkor a bérletre meghirdetett szálló a következő helyiségekből állt: két étterem, egy polgári szoba, egy vendégszoba, egy nagyterem, tíz szállószoba, négy szoba a bérlő részére, három szoba a személyzet részére, egy főző- és egy mosókonyha, mészárszék, két kocsiszín, amerikai jégverem. Továbbá két pince, éléskamra, hatvan pár lóra méretezett három istálló, egy tágas kert és két udvar szolgálta a vendégeket. 1914-ben Berecz Teréz vezette az akkor 24 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. 1933-ban Rogán Károly volt a bérlő. Vakarcs Kálmán leírása szerint az 1930-as években 10 kiadó szobával várta a vendégeket, az üzemeltetője Keppel Rezső volt.

A Korona szállónak a XX. század második feléig jelentős szerepe volt a város politikai és kulturális életében. Színházi előadásokat, hangversenyeket, bálokat, kiállításokat, fogadásokat rendeztek a falai között. A Szentgotthárdi Magyar Közművelődési Egyesület a Korona vendéglő nagytermében vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadás-sorozatokat, irodalmi esteket is szervezett. 1945 után is szállodaként és étteremként működött, különböző rendezvényeknek biztosított helyet. 1956 novemberében az épület mellett őrködött egy szovjet tank. A szovjet katonák véletlenül – fegyvertisztítás közben – belőttek az épület konyhájába, de szerencsére senki sem sérült meg. Az 1960-as évek végén a ház mindkét szintjét az ÁFÉSZ ruházati és élelmiszer áruházzá alakította át, kulturális szerepét a Művelődési Ház vette át. Ma üzletek foglalják el a volt Korona szálló teljes épületet, udvara parkolóként szolgál.

Indoklás

6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Az épület a település fő tengelyében helyezkedik el, városképi szempontból meghatározó szerepe van. A XVIII. században épített földszintes vendégfogadó az átalakítása után a népszerű Korona szállók sorába illeszkedve nemcsak szállást biztosított a vendégeknek, hanem közösségi térként is funkcionált.

 

Szent Péter-Szent Pál kápolna, Máriaújfalu

1899-ban halt meg özvegy Kalamár Mária kisfaludi lakos, aki 400 forintot adományozott Kisfalud községnek, hogy templomot építsenek. 1934-ben egyesült Kisfalud és Talapatka; az új település neve Máriaújfalu lett.


Máriaújfalu néven 1934 óta létezik a település, ekkor egyesült Talapatka és Rábakisfalud. (Érdekesség: a öregektől hallottuk, hogy ebben az időszakban nagy viták voltak a két falu között az eljövendő település elnevezése miatt. Értelemszerűen mindkettő a saját nevét akarta tovább vinni. Végül salamoni döntés született, és Máriaújfalu lett a új falu neve.)

A kápolna építése 1899-ben kezdődött a Kisfalud központjában. A kis település 1907-től lett Rábakisfalud a postai forgalom megkönnyítése végett. Kisfalud első említése 1277-ből származik villa Kysfalud néven,egy birtok eladási iratban szerepelt így. Máriaújfalut 1983-ban Szentgotthárdhoz csatolták. A nagyközség ekkor lett város.

1899-ban halt meg özvegy Kalamár Mária kisfaludi lakos, aki 400 forintot adományozott a település kicsi templomának építéséhez. Ez a nemes tett indította el a munkát, mely hét éven át folyt saját erőből. Amikor a közösség egy kis összeget össze tudott adni és a mezőgazdasági munkák is engedték, akkor folyt a kápolna építése.
Az 1899-1907 közt felépült kápolnát Szent Péter és Szent Pál apostolokról nevezték el. Téglából épül, tégla alapra épült. Védőszentjei fa szobrai mellett Szent József, Szent Imre, Jézus Szentségi Szíve és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szobrok találhatók a kápolnában, melyet 40 fő befogadására terveztek. Egyhajós, pici szentéllyel, benne tabernákulum. Nincs gyóntatószéke. Fa oltárát 2004-ben restauráltatta az egyházközösség.

Első harangját a világháborúkor elvitték. Jelenlegi felirata:
"A világháboruban elrelikvált harang helyett öntette Rábakisfalud község Jézus szívének dícséretére 1922. Öntötték Seltenhofer Frigyes Fiai Harangöntő gyárban Sopronban”.

Rábakisfalud, majd 1934-től Máriaújfalu búcsúját június végén, Péter és Pál napkor tartják.

Különleges esemény teszi egyedivé ezt a kis templomot. 1957. december 14-én, pénteken este itt tartotta utolsó szentmiséjét Brenner János rábakethelyi káplán, akit másnap a közelben meggyilkoltak. (Brenner János boldoggá avatása 2018. május 1-jén Szombathelyen megtörtént. A kápolna belsejében és külső falában is márványtábla mutatja ezen eseményeket.)

A kápolna fenntartója és használója az Egyházközösség, tulajdonosa 1983-ig a falu volt, jelenleg pedig a Szentgotthárd város Önkormányzata.

Indoklás az Értéktárba való felvétel mellett

A Máriaújfalu városrészben található, 1907-ben felszentelt Szent Péter és Pál kápolna méltán hirdeti egy kicsi, de annál összetartóbb közösség munkáját, tenni akarását. Értékét is ez a szellemiség adja, ezért ott a helye településeink értékei között.

Szentháromság templom, Rábafüzes

A Szentháromság templomot 1888 és 1921 között az evangélikus és a római katolikus közösség együttesen építette és használta. 1921-ben a falu evangélikus közössége az újonnan épített iskolában tartotta az istentiszteletet. Ettől kezdve a templomban csak a római katolikus hívők imádkoztak. 


A Szentháromság templomot Rábafüzes település katolikus és evangélikus közössége közösen építette 1888-ban. Ekkor még Szentkereszt (ma Heiligenkreuz) plébániájához tartoztak, önálló plébánosuk 1937-ig nem volt. 1920-ban a trianoni döntés értelmében országhatár került Rábafüzes község és a vele nyugatról szomszédos plébániája közé. Ez azt jelentette, hogy szentmisére, keresztelőre, bérmálásra, esküvőre át kellett járniuk a híveknek a határ túloldalára, míg ha temetésre volt szükségük, akkor onnét jött a plébános. Több, mint 16 évig tartott ez a helyzet, míg Grősz József püspök kijárta, hogy egyházilag elszakadjon a két település egymástól, hiszen nem egy országban voltak már.

1914 májusában, a világháború előtt szervezett az evangélikus közösség gyűjtést a két évvel korábban felépített szentgotthárdi templomuk toronyórája javára. Helyszín a Kiskolomposhoz címzett fogadó volt, ahol a rábafüzesi Evangélikus Dalos Egylet is fellépett. 1921-ben egy nagyobb, 1922-ben két kisebb külföldi adományból a templomból az I. világháború alatt elvitt harangot pótolták.

1921-ben a falu evangélikus közössége saját iskolát épített magának, amelynek tornya is lett, így elkészülte után ott tarthatták az istentiszteleteiket. Anyaegyházuk a Czipott Géza vezette Szentgotthárdi evangélikus közösség lett. 

A Szentháromság templomot ettől fogva csak a katolikus közösség használta. 1936. július 1. és 1937. október 31. közt a rábafüzesi katolikus közösség a felső-rönöki plébániához tartozott. 1937. november 1-től lett saját plébánosuk Weber Antal személyében, aki korábban Sárváron volt káplán. Az atya feladatul kapta a felső-rönöki plébánia ellátását is. Weber Antal atya megszakítás nélkül 43 éven át látta el a rábízott feladatot, egészen 1980. december 19-én, 78 éves korában bekövetkezett haláláig. Sírja a rákoskeresztúri temetőben található, ahova rokonai temettették.

A templom eredeti oltára az 1980-as évek végére tönkrement, csak fotó őrzi. Azóta egy olajfestmény van a helyén. A templomot 1990-ben kívül és belül is felújították. Rábafüzes búcsúját a templomnak nevét adó Szentháromság vasárnapján, a pünkösd utáni első vasárnapon tartják.

Indoklás az értéktárba való felvétel mellett

Rábafüzes település történelme nagyon változatos, ahogy a lakosai vallása és nemzetisége is az volt hosszú évtizedeken keresztül. A nehéz időkben az egyházközségük volt a vegyes vallású és vegyes anyanyelvű település lakosainak támasza. Különösen Weber Antal plébános segített az embereknek a II. világháborút és a kitelepítéseket is megért, embert próbáló éveiben. Tevékenységére a mai napig szeretettel emlékeznek, a halála évfordulójakor évente megtartott szentmisével. Ez az alkalom az összetartó közösség és összetartozásuk szimbóluma. Templomuk méltán érdemes arra, hogy az értéktárba bekerüljön.

 

Vas Megyei Kormányhivatal épülete

A szentgotthárdiak volt Kultúrháza, a város épületeinek egyik ékessége. Ma már nem kultúrház ugyan, de a lépcsőházba kukkantva remekművet is láthatunk.


 

Az épület 1906-ban banknak épült szecessziós stílusban, gazdagon díszített stílusjegyekkel. Szimbolikus formák, alakok jelennek meg a homlokzatán és a timpanonjában.

Akkor a Szentgotthárdi Általános Takarékpénztár Rt. működött benne 1937-ig. Tulajdonosáról Lipp-féle banknak is nevezték. Megszűnése után a Levente Egyesület otthona lett 1945 -ig. A ll. világháború után először a Kaszagyár szakszervezete kapta meg kultúrháznak, majd 1949. szeptember 18-tól a város kulturális központjává vált. 1951-ben kerthelyiséggel bővítették.

* Nagytermében színházi előadásokat nézhetett Szentgotthárd közönsége.

* A vállalatok itt rendezték évente a műszakbáljaikat, amelyeken a gyár dolgozóinak zöme részt vett.

* Helyet adott a nagy múlttal rendelkező fúvószenekarnak, akik a  mai napig jelentős sikereket érnek el.

* Felkarolta az amatőr művészeti mozgalmat. 1954-ben országos hírű színjátszó csoport működött benne. Nagy hagyománnyal ápolta a gyermeki néptáncot, a gyermekek bábozását. Szervezte a kórusokat, amelyekből ma több is működik.

Az épület kapualjában Stanko József kaszaszélesitő mester (1907-1953) emlékére emléktáblát helyeztek el 1953-ban a kaszagyár és hálás tanítványai.

2011-ig működött közművelődési intézményként. Az épület rossz állapota miatt az intézmény a Színházba költözött és Pannon Kapu Kulturális Egyesület néven működött tovább.

A több mint száz éves épületet a Vas Megyei Kormányhivatal Járási Hivatala üzemelteti. Felújítása megkezdődött, homlokzata kész, a város épületeinek egyik ékessége. de már nem kultúrház.

Indoklás

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Ma Szentgotthárd egyik legszebb épülete. Volt bank, később a leventék háza, 1945-2011 között kultúrház. Ettől kezdve minden jelentősebb kulturális esemény hozzá kötődik. Az épület szecessziós stílusban épült, gazdagon díszített stílusjelekkel. Szimbolikus formák, alakok jelennek meg a homlokzatán és a timpanonjában. Értéktárba ajánljuk, mert féltett épületünk, és a város minden szülöttének szép emlékei vannak róla.

Községháza

Az 1902-ben épült községháza 1969-ig adott otthont a város vezetésének. Ma a Takáts Jenő Zeneiskola székhelye.

Szent Flórián Templom, Rábatótfalu

Rábatótfalu Szentgotthárd szlovén (vend) nemzetiségű városrésze. Templomának különös értéket ad, hogy a település lakói építették és díszítették.

Elemi iskola

A XVIII. század óta áll a volt elemi iskola épülete, amely a XX. század közepéig az oktatást szolgálta, majd 1960 óta a Városi Könyvtár otthona.


A források 1554-ben említenek először iskolát a településen. Később, 1698-ban a szomszédos településre Kethelyre jártak a gyerekek tanulni. (Kethely ma Szentgotthárd egyik városrésze.)

Szentgotthárdon 1755-ben lett önálló plébánia, amelyhez az akkori rendelkezések szerint iskolának is tartoznia kellett. 1734-től a heiligenkreuzi szerzetesek irányítása alá került a szentgotthárdi uradalom, akik német anyanyelvűek voltak. A kolostor és a templom mellett  elkezdték a település erőteljes fejlesztését. Ekkor épült a templommal szemben a mai könyvtár helyén az első földszintes elemi iskola, amelyet 1789-ben három tanítóssá bővítettek. Két tanítói lakás is tartozott hozzá. 1829-ben sem a tanító, sem a segédtanító nem tudott magyarul. A kiegyezés idején az iskola két tantermében egy tanító és három segédtanító oktatott.

1878-ban Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter javaslatára a magyar kormány Heiligenkreuz-tól elvette az apátságot, és a magyar, zirci főapát alá rendelte. Ekkor Schill Atanáz szerzetes már magyarul tanította a gyerekeket.
A gimnázium beindításakor vált nyilvánvalóvá, hogy a négy elemi elvégzése után ide beiratkozott tanulók 10%-a tud magyarul, és többségük nem felel meg a gimnáziumi képzés követelményeinek.
Az iskolaszék kezdeményezésére a zirci apátsággal közösen határoztak az iskola bővítéséről. 1894-ben emeletet építettek az iskolára és oldalt is bővítették. A megindult új iskolában Pum Károly kántortanító lett az igazgató, aki magyarul tanított 43 évig. Az iskola fűtéséhez szükséges tíz öl fát az uradalom biztosította. A tanítás hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és szombaton folyt. Délután az ipari tanonciskola működött a tantermekben.

A XIX. és XX. század fordulóján a népesség növekedésével és az általános tankötelezettség bevezetésével (1868) párhuzamosan nőtt a beiratkozottak száma. Ezért rendkívül nehézzé vált  az iskola helyzete. 70 fiú, ill. 81 lány járt egy-egy osztályba. 1923-ban felszámolták a tanítói lakásokat, ezáltal két új tanteremmel bővült az iskola.
1942-ben az oktatási minisztérium rendeletére a korábbi 6 évfolyamos elemi iskolát 8 évfolyamosra bővítették, ami a zsúfoltságot tovább növelte. Az 1942/43 tanévben az iskolának hat tanterme volt és hat pedagógus tanította a 346 diákot. 

1948-ban, az államosításokkal megszűnt az evangélikus iskola. 1950-től Zsida és Kethely Szentgotthárdhoz csatolásával azok iskolái is tagintézmények lettek. Az iskola nem tudta már fogadni a gyerekeket, ezért a gimnáziumban, a volt Honvéd utcai laktanyában, az evangélikus iskolában és a tűzoltószertárban is tartottak órákat az ingázó pedagógusok.  A bajokat orvosolta, hogy 1960-ben a Ligetnél elkészült az Arany János úti iskola, majd 1985-ben a 2. számú iskola, amely 1995-ben felvette Széchenyi István nevét. 1991 szeptemberében új épületbe költözött a "ipariskola", a 411. sz. Ipari Szakmunkásképző iskola amely addig a hajdani elemi iskola épületében működött.

A épület földszintjére 1960-ban a községi könyvtár költözött. A 90-es évek elejtől az emelet egy részén a gyerekkönyvtár helyezkedik el. 1998 óta a Városi TV (majd Gotthárd TV) is az emeletről sugározza műsorait.

  1. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

A város lakóinak nagyobb része németül beszélt, mivel az apátság akkor az osztrák ciszterekhez tartozott. A gimnázium sikeres működéséhez szükség volt új és nagyobb elemi iskolára, ahol már magyarul tanítottak, ezért jelentősen hozzájárult a gimnáziumba kerülő diákok tudásának gyarapításához.

  1. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
  • Hodászi Ede: Adalékok az iskolaügy alakulásához. In: Szentgotthárd Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok / Szerk.: Kuntár Lajos és Szabó László. Szombathely,  1981. 609. oldal és 617-619. old.
  • Vakarcs Kálmán A Szentgotthárd-muraszombati járás ismertetése. Szombathely Vasvármegye Nyomdavállalat 1941. 132. old.
  • Kuntár Lajos: A közművelődés lehetősége és alakulása. In: Szentgotthárd Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok / Szerk.: Kuntár Lajos és Szabó László. Szombathely,  1981. 678. old.
  • Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szentgotthárdon 1757-ben. In: Vasi Honismereti és Helytörténet Közlemények, 1995. 2. sz.
Klein-kávéház, kaszinó

A Széll Kálmán téren álló épületben az 1800 évek közepén Olvasó Egylet, 1900-as éves első felében pedig kávéház és kaszinó szórakoztatta a szentgotthárdiakat.

Wellisch-nyomda

A Wellisch Béla nyomdájában készült újságok, folyóiratok, könyvek és képeslapok jelentősen hozzájárultak a századfordulós Szentgotthárd kulturális és társadalmi életének kiteljesedéséhez.

 1  2   Következő  

A Szentgotthárdi Honismereti Klub weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.